Eladó lakás, családi ház, ingatlan Zalaegerszeg, Zala megye - www.dashaus.hu

Meglepetést okozott az építőipar júliusi teljesítményének jelentős megugrása, az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatairól nyilatkozó elemzők nem számítottak ilyen mértékű növekedésre.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentése szerint júliusban az építőipari termelés volumene 38,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a júniusi 28,2 százalékos emelkedés után. Az épületek építésének volumene 28,5, az egyéb építményeké 48,3 százalékkal emelkedett.
    Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte: erőteljes meglepetést okozott a növekedés adata, arra számítottak, hogy július nem lesz erős hónap. Hónapról-hónapra erősödik az ágazat, mindkét építményfőcsoport jól teljesített - tette hozzá.
    Megjegyezte ugyanakkor, hogy már érződik a kedvezményes lakásáfa 2019 végi kivezetésének hatása: az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományából az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene alig 5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, a júliusi új szerződések pedig csökkentek. Jelentősebb szerződéseket inkább az infrastruktúra-fejlesztésekre kötöttek.
    Virovácz Péter szerint lesz még megtorpanás a következő időszakban ezen a területen, de ez nem feltétlenül jelenti a teljes ágazat visszaesését.
    Az idei nagyon erős év lesz, és a 2019-es is jó éve lesz az ágazatnak, csak áthelyeződik a hangsúly az infrastruktúra-fejlesztésekre - mondta.
    Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szintén kiemelte: a nyári hónapokra visszatért az építőipar az eddigi robusztus bővüléséhez, és a következő másfél évben ez az ütem még fokozódhat is az irodák és lakóingatlanok átadásának felfutásával. Jelezte: ezt követően viszont jelentős lassulásra lehet számítani a lakásépítéseknél, mivel a kedvezményes áfakulcs 2019 utáni  megszűnése jelentős érvágás lesz, és már jelenleg is csökkenést mutatnak az építési engedélyek száma.
    Kifejtette, hogy ezt ellensúlyozhatja majd, hogy a felszabaduló munkaerőt a rengeteg infrastrukturális beruházásra át lehet csoportosítani, ami fenntarthatja az építőipar teljesítményét. Idén az elemző 20 százalék fölötti éves építőipari növekedésre számít, míg 2019-ben a jelenlegi kilátások alapján szintén robusztus, 15 százalék körüli lehet a bővülés.
    A kivitelezői kapacitáshiány továbbra is jelentősen megnehezíti a rendelésállomány teljesítését az egész szektorban. A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül. Az építőiparban továbbra is jelentős mértékű béremelkedésre és fehéredésre számít a következő időszakban az elemző.
    Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy júliusban megugrott az építőipar, amiben mindkét alágazat hozzájárult. Az uniós forrásokon alapuló infrastrukturális beruházások az egyéb építményeknek ad lendületet, közben pedig a lakások és a kereskedelmi ingatlanok építése is hozzájárul a bővüléshez.
    A rendelésállományok alapján a jövőben az egyéb építmények kaphatnak nagyobb hangsúlyt az építőiparban.  Németh Dávid szerint a mostani kilátások alapján az építőipar az idén 20 százalékos emelkedést érhet el.




Eladó lakás, családi ház, ingatlan Zalaegerszeg, Zala megye - www.dashaus.hu